Esztétikai és valós túlsúllyal rendelkező személyek énreprezentációbeli különbségei összehasonlítva a normál súlyú személyekkel

Tartalomjegyzék

I. Bevezetés

A témaválasztás indoklása

II. Tudományelméleti alap

II./1. A testi énkép, mint viszonyítási bázis

II./2. A megfelelési vágy és a túlsúlyos egyének nehézségei

II./3. Különböző énreprezentációk és a torz énkép hatása az egyes énösszetevőkre

II./4. Az énreprezentáció hajlítható természete

II./5. A súlyfelesleg és a különböző viselkedéses válaszok, reakciók és téves önészlelések

III. A vizsgálat körülményei

III/1 A vizsgálat célja

III/2 Hipotézisek

III/3 Munkamódszer leírása

IV.A vizsgálat eredményeinek összegzése

IV/1. Eredmények

IV/2. Kiértékelés

V. Összefoglalás

V/1. Az eredményekről röviden

V/2. Diszkusszió

Irodalomjegyzék

Mellékletek

I. Bevezetés

A témaválasztás indoklása

A szociálpszichológiában csoportok közötti különbségeket vizsgálva az egyes csoportok közötti énreprezetnációbeli különbségekre is kíváncsiak vagyunk, illetve társas hatásokra létrejövő emberek közötti különbségeket vizsgálva láthatjuk, hogy a vonatkoztatási csoportoknak milyen nagy szerepük van abban, hogy az egyes egyének hogyan élik meg önmagukat, illetve milyen énreprezentációkat alakítanak ki önmagukról. Ezért is voltam kíváncsi arra, hogy a társadamunkban oly gyakori súlyproblémákkal rendelkező egyének esetében hogyan alakul énképük és milyen különbségeket mutatnak a kevésbé elhízott és valódi túlsúllyal rendelkezők a normál súlyú populációval szemben, illetve egymás között.

II. Tudományelméleti alap

II./1. A testi énkép, mint viszonyítási bázis

Az hogy hogyan éljük meg önmagunkat, milyen csoportba tartozunk, illetve befogad-e minket egy általunk vágyott csoport sokszor úgy véljük, hogy többek között a megjelenésünk, a testi énünk befolyásolja.

A pszichológiában sok helyen olvashatunk a testi én fogalmáról. Legelőször talán James materiális én fogalmában találkozhatunk vele, majd az Allport-i 8 féle ego-értelmezés közül az ego, mint a tudás tárgya tartalmazza, illetve Neisser ökológiai énfogalmát is érdemes megemlítenünk, mivel Neisser első helyre teszi a testi én fejlődését az emberi énfejlődésben. Tehát nagyon fontos tételnek gondolják a testi énünket, illetve annak fejlődését az egészséges, szociális lény kialakulásában. Egy kisebb szépséghiba, mint a túlsúly lassíthatja, sőt bizonyos szinten megváltoztathatja az egészséges énfejlődést.

A különbözőségi posztulátum azt mutatja, hogy egy bizonyos túlsúly felett az emberek a saját maguk megítélésében, leírásában többet említik a súlyukra vonatkozó vonásaikat mint a normál súlyú populáció. Ezért is kíváncsi voltam, hogy a testi attitűd teszten is előjön-e ez a különbség.

A társas konvenciók abba az irányba szorítják az embereket, hogy mindenki egy bizonyos súlytartományban legyen és csak akkor érezzék magukat megfelelőnek, ha ezt a követelményt teljesítik. Ezért is arra gondoltam, hogy egy pár pozitív vonás mentén megnézném, hogy a túlsúllyal küzdő populáció mennyire tér el önjellemzésében a normál vagy csak esztétikai túlsúllyal rendelkező populációtól.

II./2. A megfelelési vágy és a túlsúlyos egyének nehézségei

Az emberek számos csoport közül kiválasztják a nekik megfelelőt és ahhoz viszonyítják saját viselkedésüket, tulajdonságaikat, még ha más külső megítélők ezen viszonyítási csoportba nem tartozónak vélnék is őket. Az egyén önértékelése számára ezután ezen csoportot, illetve kiválasztott esetleges több csoportot fogja alapul venni, és ezek alapján ítéli meg önmagát. Mint lentebb látni fogjuk ezen csoportok jelentősen befolyásolják életünkben az önmagunkról kialakított jó, illetve rossz képeket, reprezentációkat. Legtöbbször ezen csoportok a média által sugalmazott sikeres emberek csoportját is tartalmazza, és mint tudjuk ezen emberek soványak, magabiztosak és sikeresek. A mi általunk tárgyalt túlsúllyal rendelkező egyének esetében nehéz, sőt néha lehetetlennek tűnhet követni a mindenki által túlbecsült „média-sztárok” csoportjának normáit.

II./3. Különböző énreprezentációk és a torz énkép hatása az egyes énösszetevőkre

Neisser által leírt énfejlődés (Neisser, 1992) mentén láthatjuk, hogy az én megjelenését, kibontakozását már a kezdetektől szinte árnyéként követi a testi énképünk fejlődése, illetve a túlsúlyos embereknél a testtel kapcsolatos gondolatok hatása. Az ökológiai énnél természetes, hogy a testi énkép van a középpontban, persze amikor ez kialakul még nincsen szó túlsúlyról, illetve semmilyen ezzel kapcsolatos gondolatról sem, de amint azt Neisser is kifejti a kifejlett önmagunkról kialakított énkép különböző információkon alapul, miszerint felnőttkorra mind a Neisser által említett 5 énfogalom jelen van és hat a viselkedésünkre, gondolkodásunkra, így az ökológiai én figyeli önmagunkat végig az egész életünkön keresztül (egyes kutatások szerint a testünk sokszor bölcsebb tanácsokat ad nekünk, mint az agyunk). A személyközi én megtapasztalja önmagát, ahogy egy kommunikációban részt vesz, talán ezt sem kell túlságosan részletezni, hogy mennyire rossz hatású lehet egy túlsúlyos egyénnél ez az énje, ha mindig mint a súlyával küszködő – testnevelés órán lassú, nehezen mozgó, társai által esetleg kigúnyolt – gyerekről van szó.

A kiterjesztett én a személyes emlékeinken alapul és azok alakítják. A később tárgyalt gyerekkori felmérés mutatja, hogy a túlsúlyos gyerekek mennyire különbözően viselkednek a testi énképükkel való elégedetlenség függvényében. Ezen kutatás rávilágít arra, hogy egyre több emócionális emlék halmozódik fel a felnőttkorig egy kövér ember kiterjesztett énjében.

A személyes én lehet az a részünk, mely talán a leginkább meg tudja védeni a túlsúlyos személyeket a sérült énfejlődéstől, mivel ha ráébrednek arra, hogy bizonyos dolgokat csak ők élnek át kialakíthatnak egy olyan gondolatrendszert, ami segíti őket egy egészséges megküzdési módszer kialakításában. Ezért lehet a később említendő kísérletben talált különbség, miszerint egyes személyeknél semmiféle énreprezentációbeli sérülés nem tapasztalható holott más hasonló súlyú társaiknál ez megfigyelhető volt.

Végül a konceptuális én esetében az embereknek önmagukról alkotott hiedelmei tartoznak, melyek mint láthatjuk később sokszor nem a valós képeket hozzák létre önmagunk helyéről a társadalomban.

James és Allport énnel kapcsolatos kategorizációjában is végigkísérhetnénk ezen tendenciát, hogy egy túlsúllyal küszködő egyénesetében hol jelennek meg énfejlődési problémák, de érdekesebb ezt megfigyelni Greenwald és Pratkanis által leírt én különböző aspektusaiban (Greenwald & Pratkanis 1992). Az ő általuk definiált különböző vonatkozások mentén szintén nyomon követhető, hogy egy testi énképjével nem megelégedett egyén milyen káros énreprezentációkat alakíthat ki önmagáról. Az én affektív vonatkozásait vizsgálva Greenwaldék bemutatnak egy gondolatkísérletet, melyben azt prezentálják, hogy egy emberi lénynek mennyire fontos a saját teste, mennyire sokmindentre képes a mi testünk, mennyire nehéz lenne pótolni és rádöbbenti az embert arra, hogy a testünk milyen pompásan szolgálja ki mindennapi igényeinket. Tehát önbecsülésünk alapja a testünk szerintük, amiből egyenesen következik, hogy egy a testével elégedetlen egyén esetében sérülhet a saját magáról kialakított képe. Az én-érzés affektív vonatkozása sokkal érthetőbbé válik ezzel a kísérlettel és talán jobban rávilágít arra a kétségbeesett harcra, melyet egy túlsúlyos egyén küzd testi megjelenése miatt, amire a társadalmi elvárások miatt nem lehet büszke, sőt talán szégyenkeznie is kell. Az én konatív aspektusai mentén vizsgálják az én azon felületeit, melyek az én-feladatokba (fontos, hosszabb időn át fennmaradó feladatok, melyek az önértékelés alapjául szolgálnak) bevonódnak: ezek mentén újra átnézem egy testi énjével nem megelégedett egyén énreprezentációját. Elsőként a diffúz ént említik, mely a kielégülés felé halad, ez a fő célja, tehát valószínűleg ez okozhatja a túlsúlyos egyének fokozott táplálékfogyasztását, mivel hedonikus és egyetlen célja a kielégülés nem töpreng a következményeken.

A másodiknak tárgyalt énfelület a nyilvános én, melyben nagy súllyal jön elő a másoknak való megfelelés vágya, melyet egy súlyproblémával küzdő egyén nehezen tud teljesíteni főleg, ha saját magát, mint kövér embert könyvelte el magában. Ebből alakul ki a személyes én, mely már belső mércék alapján értékeli önmagát, melyet egy belső közönség közvetít az egyénnek, jó esetben a személy ki tud alakítani egy olyan személyes ént, mely független a külső közönség értékelésétől és akkor könnyebben tudja elfogadni önmagát és könnyebben tud megküzdeni a fölösleges súlyokkal. Legvégül a kollektív én alakul ki, melyben a vonatkoztatási csoport internalizált céljait igyekszik a személy teljesíteni. Ha ezen csoport, illetve csoportok nehezen fogadták be az egyént, esetleg – amint azt gyerekeknél sokszor láthatjuk – közben ki is gúnyolták a kövérsége miatt, akkor az egyén túlzott görcsösséggel fog dolgozni azon, hogy a csoport céljait elérje és talán a saját érdekeit kirekeszti , önmagát háttérbe szorítja, mi ugyancsak negatív viselkedési forma az egyéni személyes fejlődés szemszögéből.

Összegezve az én különböző aspektusait nyomonkövetve minden alkalommal és minden leírásnál észrevehetjük, hogy mennyire fontos az ego fejlődésében, kialakulásában a testi énképünk elfogadása, illetve elfogadott jellege.

McGuire és McGuire (1984) és társai azon kérdésre adott válaszok kategorizálásával vizsgálták a spontán énfogalom tartalmát, hogy „mondjon el valamit önmagáról”. Feltételezhetjük, hogy amennyiben ezt egy túlsúlyos embertől kérdeznénk szinte biztosra vehetjük, hogy az első 5 mondatában benne lesz a súlya. McGuire-ék azt találták, hogy a gyerekek esetében olyan mértékben válaszolnak a Ki vagy te? vagy Beszélj magadról! kérdésekre a fizikai tulajdonságaikról (tehát akár súlyukról, kinézetükről) amilyen mértékben eltérnek a társaik többségének ilyen tulajdonságaitól. Tehát a jelen vizsgálatom szempontjából fontos, hogy a valós túlsúllyal rendelkezők inkább beépítették már gyerekkoruktól az énképükbe, mint középponti tulajdonságot a súlyukat, mint azok akik csak esztétikai, tehát pár kiló felesleggel rendelkeznek. McGuire-ék vizsgálatában kétszer olyan gyakran említették meg a spontán énkép leírásban az általuk vizsgált 1000 gyerek közül a testsúlyt azok akik szokatlan testsúlyúak voltak, mint az átlagos testsúlyú gyerekek. A túlsúlyos gyerekek gyakrabban említették testsúlyukat, mint az alacsony súlyúak. A különbözőségi posztulátum lapján azon gyerekek, akik úgy ítélték meg önmagukat, hogy a társaiktól, illetve az átlagtól kövérebbek, vagy soványabbak többet említették a leírásban a súlyukat, mint akik átlagosnak tartották magukat.

II./4. Az énreprezentáció hajlítható természete

Gergen és Gergen (1992) azt állítják, hogy az emlékezet nem annyira individuális, mint szociális termék, mivel szerintük az emlékezeti elbeszéléseink, narratívumaink során a szociális elvárásokhoz, környezetünkhöz alakítjuk az emlékeinket, melyek visszahatnak énünkre is. Természetesen ezzel nem azt állítják, hogy az emberek más és más élettörténetet találnak ki maguknak miközben más helyzetekben, szociális környezetben mondják el az emlékeiket, csupán azt állítják, hogy képesek más-más perspektívából nézni a történéseiket. Ennek következtében ha az én megértése narratív alapon zajlik, akkor a társadalmi élet diakronikus, azaz történetével, idővel változó jellegű. Ezzel azt állítják, hogy az énreprezentációk visszamenőleg is változhatnak, illetve negatív érzéseink enyhülhetnek annak függvényében, hogy milyen társas környezet vesz körül bennünket. Ezen állítás a jelen kutatásomban segít megérteni, hogy milyen nehézségek vannak az olyan egyének számára, akik súlyfelesleggel és a társadalmi nemtetszéssel küszködnek életük során.

II./5. A súlyfelesleg és a különböző viselkedéses válaszok, reakciók és téves önészlelések

Több újabb kutatást láthatunk e témakörben, sokan kutatják, hogy mennyiben befolyásolja az embereket – viselkedésüket, gondolataikat, elégedettségüket életükkel, étkezési szokásaikat – testi megjelenésük, alakjuk. Összefüggéseket keresnek egyes kóros viselkedések, mint például az agresszió, alkoholfogyasztás, gyermekkori vandalizmus és a testi énképpel való elégedetlenség között (Shelton, Liljequist, 2002).

Az egészségtelen, káros fogyókúrás viselkedések hátterében már gyerekkorban fellelték a testi énképpel való elégedetlenség hatását (Vander Wal, Thelen 2000). Ilyen irányú kutatásában Vander Wal és Thelen (2000) 526 gyereket vizsgálva azt találták, hogy az elhízott gyerekek körében nagyobb fokú az súlyúkkal való törődés, az evésmegvonás saját maguktól, a diétázásos viselkedésekhez való elköteleződés és az elégedetlenség a saját megjelenésükkel kapcsolatosan, mint az átlagos súlyú gyerekek között. Más hasonló kutatások szerint a kövér gyerekek többet foglalkoznak testi megjelenésükkel negatív gondolatok kíséretében, illetve hajalmosabbak depresszióra, illetve alacsony Self-koncepcióra, mint az átlagos súlyú gyerekek.(Strauss, Smith, Frame & Forehand, 1985, hivatkozik: Vander Wal & Thelen, 2000). Nemek közötti különbséget – már gyerekkorban – is találtak Vander Walék, miszerint a lányok inkább foglalkoznak a testi megjelenésükkel, diétás dolgokkal és kevésbé vannak megelégedve a megjelenésükkel mint a fiúk. A jelenlegi kutatás szempontjából fontos megjegyezni, hogy ezen különbségek az egyének személyes fejlődésében döntő jelentőségűek lehetnek, mivel e kutatásban a személyek énreprezentációbeli különbségeit vizsgáljuk a túlsúllyal rendelkezők és normál súlyúak között, fontos mozzanat lehet, hogy ezen emberek valószínűsíthetőleg ugyanezen gondokkal küzdöttek már gyerekkorukban, mint a fent említett kutatásban vizsgált gyerekek, így az énfejlődésük már feltételezhetően kiskortól követte az önmagukkal való elégedetlenség mintáját, ezen kérdésre is keressük majd a választ az önjellemzéses kérdéseknél.

Érdekes kutatást folytatott Allan Geliebter és Angela Aversa (2003) az érzelmi evésről, melyben szintén különbséget talált az elhízott és normál súlyú, illetve túl vékony emberek között. 15 túlsúlyos, 15 normál súlyú és 15 túl vékony egyént vizsgáltak kutatásukban, melyben egy 5 perces kérdőíven kellett a kísérleti személyeknek bejelölniük különböző szituációkban és érzelmi állapotokban, hogy mikor esznek többet kevesebbet, vagy ugyanannyit, mint egy átlagos helyzetben. Eredményeik azt mutatták, hogy a túlsúlyos emberek negatív érzelmi állapotokban és helyzetekben többet esznek, mint a normál vagy vékony egyének. Míg a pozitív szituációkban a vékony egyének mondták, hogy többet esznek, mint a másik két csoport. Előrevetítve Schwartz és Brownel vizsgálatát, melyben a stigmatizálás negatív hatásáról beszélnek, illetve visszautalva Vander Wal és Thelen vizsgálatára, melyben a már gyerekkortól való testi képpel való elégedetlenségről beszélnek, feltételezhetjük, hogy a kövér egyéneknél való hízás annak ellenére, hogy pozitív érzelmi állapotokban és helyzetekben kevesebbet esznek a vékony társaikhoz képest, attól lehet, hogy kevesebb a pozitív helyzet az életükben feltéve, hogy a legtöbb gondolatukban ők elégedetlenek saját magukkal, megjelenésükkel. Erre irányulnak majd az általam használt testi attitűd kérdőívben szereplő egyes elégedettség-kérdések.

Kutatásokat láthatunk arról is, hogy az emberek hogyan látják önmagukat. Brooke L. Whinsenhunt és Donald A. Williamson (2002) nőknél vizsgálta, hogy az önmagukról kialakított kép mennyiben hasonlít, illetve tér el a valós testi képüktől. Konkrétan az ő vizsgálatukban 51 nőt kértek meg (31 normál súlyú és 20 túlsúlyos), hogy bizonyos magasságoknál adják meg azt a súlyt, ahol egy egyén már kövér, illetve túlsúlyos , normál súlyú, vékony vagy nagyon vékony. Azt tapasztalták, hogy a normál súlyú nők a saját súlyúkat általában túlsúlyosnak ítélték, így ehhez képest találtak eltérést az osztályozásban, illetve az értékek megadásában. Ezzel szemben a túlsúlyos nők inkább közelítettek az orvosi életben meghatározott súlykategóriatartományokhoz. Tanulmányukban felvetették a média hatását a nők testi énképére, mivel a médiában az ultravékony nők a menők és sikeresek, minden nő ezt a modellt akarja követni, melynek sok egészségtelen hatása van mind a nők étkezési szokásaira, mind az életmódjukra.

Figyelemre méltó, hogy Shelton és Liljequest (2002) kutatásukban férfiak súlyproblémáit vizsgálta. Vizsgálatukban 95 családi erőszak büntette miatt a bíróság által pszichológiai kivizsgálásra küldött férfival töltettek ki különböző kérdőíveket. Megpróbálták felvázolni ezen férfiak viselkedését nem a kultúra által legmegfelelőbbnek, azaz vagy túl vékonynak , vagy túlsúlyosnak véleményezett súlykategóriákban. Arra az eredményre jutottak, hogy a férfiak a férfiasságukat, ha nem tudják a megjelenésükkel megerősíteni, akkor helyettesítik bizonyos férfiasnak mondott viselkedésekkel, mint az alkoholfogyasztás, szóbeli, vagy fizikális erőszak. Természetesen nem állítják, hogy ezen ok az első az erőszakos viselkedések hátterében, de ez is egy előidéző tényező, mely mint nőknél a fokozottabban megfigyelhető diétázás és étkezési zavarok előfordulása mutatkozik meg. A gyerekkori erőszak, illetve verekedés előfordulása pozitívan korrelált a testi énképpel való elégedetlenséggel, azaz minél inkább elégedetlen volt egy személy a testi énképével annál inkább volt fellelhető a gyerekkorában valamilyen erőszakos viselkedés. Ezen eredménnyel visszautalnék Neisser énfejlődésmodelljére, ahol is azt láthattuk, hogy a testi azaz ökológiai én fejlődése végigkísér minket az életünk folyamán, mivel az fejlődik ki elsőként és így nem kell csodálkoznunk, ha a testi énjükkel elégedetlen személyeknél globális énreprezentációbeli hibákat találunk és emiatt jelentkeznek náluk a fentebb említett helytelen viselkedések. Továbbmenve a Neisser által említett kiterjesztet én, amely az emlékezeten alapszik szintén hemzseg a testi énünkkel kapcsolatos gondolatokkal, mivel aki már gyerekkorában túlsúlyos volt, sajnos annak, mint korábban említettem a saját magával való elégedetlenség végigkíséri az emlékeit. Ezért is nagyon fontos lenne, hogy a gyerekeknek segítsünk az általuk kívánt súly elérésében, vagy fogadtassuk el velük az alakjukat, mely tény egyben abban is segíthetne nekik, hogy megszabaduljanak a súlyfeleslegüktől (Dahlke, 2000). A droggal kapcsolatban Sheltonék nem tudtak ilyen irányú együtt járást a súlyproblémákkal kimutatni A különbség a nők és a férfiak között, hogy a férfiak sok esetben inkább hízni szeretnének, hogy izmosabbak, férfiasabbak lehessenek, míg a nőknél ilyen tendenciát nem találunk. Kíváncsian várom ezek alapján a tesztben feltett nagy önuralmú kérdésekben lesz-e szignifikáns különbség a csoportok között a vizsgálatban, illetve azt gondolom, hogy az érzelmileg kiegyensúlyozott és bátor kérdésekre adott válaszoknál is elő fog jönni ezen különbség a csoportok között.

Schwartz, Brownell (2004) cikke konkrétan a kövérség és a testi kép kapcsolatával foglalkozik, melyben a szerzők a kövér emberek stigmatizált sorsáról és a személyes különbségekről kutatnak és keresnek olyan megoldásokat, melyekkel a testi énkép miatti distressz megelőzhető lehet. (sajnos erről a cikkről csak abstract volt letölthető, így a részleteket nem sikerült megtalálni).

Összegezve a súlyproblémákkal küszködő személyek saját énjük megítélésében és észlelésében, énfejlődésükben a normál súlyú populációhoz képest hátránnyal indulnak az életben és ezen hátrányt a súlyúk miatti nehézségeikkel tetézve nehezen tudják behozni, ezért is voltam kíváncsi a felnőttek körében megjelenő énreprezetnációbeli különbségekre mind a testi attitűd, mind önjellemzéses kérdések mentén.

Rüdiger Dahlke 2000-es könyvében azt mondja, hogy minden ember másképpen védekezik a stressz és a kellemetlen helyzetek, problémák ellen. Szerinte a legtöbb súlyproblémával küszködő ember egy kiskorában kialakult mechanizmus által – mely a szülőknek való megfelelés, amikor is azt kérik gyermekeiktől, hogy „ Légy jó és egyél szépen” – a stressz megoldásaként evést választanak, mellyel az ő hasonlatában kiegyenlítik a mérleget, melynek egyik oldalán a stressz van. Érdekesen fejti ki, hogy az értatalan gyermekből, aki még ösztönösen tudja mennyi étel esik neki jól és mennyit kell ennie, hogy jól érezze magát hogyan alakul ki a család, a közösség hatására egy olyan egyén aki azért is eszik, mert kérik és ezzel elfojtja saját, természetes visszajelző rendszerét. Végül így válik egy olyan személlyé, aki nem tudja hol a határ az evésben, nem érzi ha jóllakott és mint szinte egyetlen megoldás a stresszre, visszaállítani azt, hogy érdemes legyen a szeretetre, a megbecsülésre (mint gyerekkorában) az egyetlen megoldás az evés, még ha tudatosan ezt nem is tudja már, hogy miért teszi, de mint fentebb is láthattuk az érzelmi evésről szóló cikkben, a negatív szituációkban, hangulatokban jóval többet esznek az elhízott emberek. Dahlke szerint a legjobb megoldás, ha az ő általa „biztonsági pólus”-nak nevezett lélekrészt – amely a stressz ellen a gyerekkorban kialakult „ne legyen sovány a gyerek” és hasonló kijelentések hatására az egyénben kialakult „jó ha eszek mert úgy jobban szeretnek” érzést tárolja – elfogadják a túlsúlyos emberek és amellett a stresszre egy más megküzdési stratégiát választanak. Ha elfogadják és pozitívan gondolnak erre a lélekrészükre (ahogy Dahlke nevezte), amely a súlyt úgy szabályozza, mint a hőszabályozó központ a hőmérsékletet, akkor Dahlke szerint visszaállhat a normális, természetes súlytartományba az illető. Ezért is célom ebben a kutatásban felmérni, hogy az elhízott egyének valóban elégedetlenek-e a testükkel, illetve más belső tulajdonságukra is kivetítik-e ezt az elégedetlenségüket.

III. A vizsgálat körülményei

III/1 A vizsgálat célja

Meg szeretném vizsgálni, hogy a normál súlyú, az esztétikai túlsúllyal, illetve valós túlsúllyal rendelkező személyek között a testükkel való elégedetlenség milyen mértékben jön elő a gondolataikban (milyen gyakran gondolnak bizonyos ezzel kapcsolatos negatív dolgokra), illetve van-e kihatása a testüknek a saját magukról, belső tulajdonságukról vallott képre.

Tehát a kérdésem, amire ezen munkámmal keresem a választ az az, hogy megjelenik-e a súlyfölösleggel rendelkezők és a normál súlyú egyének között a különbség önmaguk megítélésében mind testi attitűdjük, mind néhány pozitív belső tulajdonságuk értékelése mentén.

III/2 Hipotézisek

1. A valós túlsúllyal rendelkezők esetében a normál súlyú csoporthoz képest megjelenik az egyéneknek önmagukkal, testi megjelenésükkel való elégedetlenségre vonatkozó állítások túlsúlya.

2. Az esztétikai túlsúlyúak és a normál súlyúak között nincsen értékelhető különbség a testi attitűdjükben.

3. A normál súlyú populációban nagyobb arányban vallják magukra jellemzőnek a pozitívabb belső tulajdonságokat is, mint az esztétikai vagy valós túlsúllyal rendelkezők.

4. A valós túlsúlyú egyének inkább látnak belső okot a személyiségükben a testük, elhízásuk hátterében, mint a normál súlyú csoport és kevésbé szerethetőnek vélik magukat emiatt.

III/3 Munkamódszer leírása

Kísérleti személyek:

15 normál testsúlyú, 18 esztétikai túlsúllyal és 27 valós túlsúllyal rendelkező személy.

Az ideális testsúly megállapítására a Brocca-indexet használtam, mely szerint a testmagasságból le kell vonni 100-at és a kapott értéket nők esetében 0,85-tel, férfiak esetében 0,9-cel kell beszorozni. (Barna, 1996) Ehhez az ideális súlyhoz képest kiszámítottam mennyi súlyfeleslege van az egyes személyeknek és csoportokat képeztem a következőképpen:

– normál testsúlyú csoport: maximum 5 kg túlsúllyal

– esztétikai túlsúllyal rendelkező csoport: 5,1 – 15 kg súlyfelesleggel

– valós túlsúllyal rendelkezők csoportja: 15,1 kg feletti súlyfelesleggel

A csoportok kiválasztásában és összegyűjtésében segítségemre volt az Angyalok konyhája vezetője, akinek a segítségével pontosan követhettem a megfelelő csoportok kiválasztását.

A normál súlyú vizsgálati személyeket ismerősök közül válogattam ki.

Berendezés, anyag, eszközök:

A vizsgálatban a két kérdésfókuszt két többfokozatú teszttel mértem.

A változók:

Változó	Mérőeszköz, kódolás
Testi attitűd	Egy meglevő testi attitűd skála 6 fokozatú kódolással ( Probst, M., Vandereycken, W., Van Coppenolle, H., Vanderlinden, J.: The Body Attitude Test for patients with an eating disorder)
Önjellemzés	A csoportok között levő énreprezentációbeli különbségekre összeállított néhány kérdés alapján, melyek egyes pozitív tulajdonságok személyre jellemző voltára kérdeznek rá.

 

A testi attitűd teszt (1. melléklet) egyes kérdései az egyének testükkel kapcsolatos gondolatok jelenlétére, illetve jelenlétének gyakoriságára kérdez rá egy 6 fokozatú skálán, mely a soha és a mindig közötti lehetséges válaszokat kínálja fel. A teszt kiértékelése az egyes kérdésekre adott válaszok értékeinek összeadásával történik. A tesztben két fordított tétel van, melyek értékei fordítva számolódnak. Ebbe a tesztbe elrejtettem egy-két olyan kérdést, melyre kíváncsi voltam, hogy megjelenik-e a különbség az egyes csoportok között. Ezen kérdések tulajdonképpen arra irányulnak, hogy az egyes egyének hogyan magyarázzák és milyen következményeket látnak a kövérséggel kapcsolatosan.

Az önjellemzéses kérdések tulajdonképpen csak egyes tulajdonságokat neveznek meg, az instrukció szerint egy 5 fokozatú skálán kellett bejelölniük a személyeknek, hogy mennyire jellemzőek rájuk az egyes tulajdonságok. Érdekes lehet például, hogy a túlsúlyos és normál súlyú egyének között kijön-e különbség abban, hogy saját megítélésük szerint mennyire jellemző rájuk a szépség, mennyire tartják magukat vonzónak, nyíltnak, bátornak, közvetlennek, nagy önuralmúnak, illetve érzelmileg kiegyensúlyozottnak.

Ejárás:

A kísérleti személyeket megkértük (az angyalok konyhája vezetője segítségével osztottuk ki a teszteket), hogy névtelenül töltsék ki és juttassák vissza nekünk a válaszokat. Egyes személyeknek e-mailen keresztül küldtem el a teszteket és ilyen formában is kaptam vissza.

Adatok kiértékelése:

Az adatokat az SPSS statisztikai program segítségével értékeltem ki.

Az eredmények kiértékelése során az összetartozó kérdéseknél Cronbach alphát számítottam, így a tesztek kitöltésének valósságát ellenőriztem. A testi attitűd skála eredményeiből leíró statisztikát végeztem a három csoport mentén és varianciaanalízissel (illetve amikor csak 2 csoportot hasonlítottam össze, akkor független mintás t-próbával) megnéztem van-e szignifikáns különbség a csoportok között, ahol találtam ott Bon Ferroni féle Post hoc teszttel megnéztem melyik két csoport között van(nak) szignifikáns különbségek.

A belső tulajdonságokra vonatkozó kérdésekkel is leíró statisztikát végeztem, illetve hasonlóan jártam el, hogy összehasonlítsam a 3 csoportot, mint a fentiekben.

Az eredmények szemléletesebb követhetősége céljából néhány helyen grafikonokat is készítettem.

IV. A vizsgálat eredményeinek összegzése

IV/1. Eredmények:

A vizsgálatban a csoportonkénti férfi-nő arányban, a végzettségben és a korban nem volt szignifikáns eltérés.

A normál súlyú csoportban 5 férfi és 10 nő volt, 4 középfokú, 11 felsőfokú végzettségű személy, koruk 26 és 36 év között, x=31,2, s_x=3,21.

Az esztétikai túlsúllyal rendelkező csoportban 9 férfi és 9 nő volt, 1 általános, 3 középfokú, 14 felsőfokú végzettségű személy, koruk 27 és 38 év között, x=31,67, s_x=3,33.

A való túlsúllyal rendelkezők csoportjában 15 férfi és 12 nő volt, 1 általános 2 középfokú, 24 felsőfokú végzettségű személy, koruk 25 és 41 év között, x=33,07, s_x=4,58.

A fenti adatok a mellékletben az 1,2,3-es táblázatban megtalálhatók.

Az eredmények értékelését ezekután a hipotézisek mentén végeztem.

Az első hipotézis: A valós túlsúllyal rendelkezők esetében a normál súlyú csoporthoz képest megjelenik az egyéneknek önmagukkal, testi megjelenésükkel való elégedetlenségre vonatkozó állítások túlsúlya..

A testi attitűd teszten minél magasabb összértékű eredményt kaptunk az egyes személyeknél annál többet gondoltak negatívan a saját testükre, tehát az elégedetlenség mutatójának vettem azt, ha valaki többször gondolt így önmagára.

A teszt itemjeire kiszámolt Cronbach alpha értéke 0,877 volt, ami megfelel a kritériumoknak, tehát a teszteredményekkel lehet számolni.

Mivel ebben az esetben arra voltam kíváncsi, hogy két csoport nevezetesen a valós túlsúlyú és a normál súlyú csoportok között volt-e szignifikáns eltérés független mintás t-próbát végeztem. Mivel azonban nem volt meg a szóráshomogenitás feltétele robosztus próbát végeztem. A két csoport átlaga között 1 %-os szignifikanciaszintű eltérést találtam (p< 0,01, t:-3,459, normál súlyú csoport : x=23,6, s_x=5,33. A valós túlsúllyal rendelkezőknél: x=35,5, s_x=16,08)

A második hipotézis esetében (Az esztétikai túlsúlyúak és a normál súlyúak között nincsen értékelhető különbség a testi attitűdjükben.) szintén a testi attitűd teszt eredményét vettem figyelembe, csak most az esztétikai és a normál testsúlyú csoport között. Mivel ismét csak két csoportot hasonlítottam össze szintén független mintás t-próbát végeztem. A szóráshomogenitás feltétele itt sem valósult meg, így a robosztus próba eredményét néztem. Ebben az esetben nem volt szignifikáns a különbség a két csoport között. (p> 0,1, t:-0,935, normál súlyú csoport : x=23,6, s_x=5,33. Az esztétikai túlsúllyal rendelkezőknél: x=26,94, s_x=13,59)

Ezen eredmények a mellékletben a 4., 5. táblázatban és az 1. ábrán találhatóak meg.

A harmadik hipotézis: A normál súlyú populációban nagyobb arányban vallják magukra jellemzőnek a pozitívabb belső tulajdonságokat is, mint az esztétikai vagy valós túlsúllyal rendelkezők.

Ezen hipotézis alátámasztása végett az általam összeállított önértékelő tesztre adott válaszok eredményeit hasonlítottam össze csoportonként.

A teszt egyes kérdéseire adott válaszok csoportonkénti átlagai, szórásai a mellékletben a 6. táblázatban megtalálhatóak, itt csak azon eredményeket említem meg, ahol szignifikáns különbséget találtam a csoportok között.

A három csoport átlagát varianciaanalízissel hasonlítottam össze, melynek során csak a közvetlenség mentén találtam 5 %-os szintű szignifikanciával különbséget. (F: 3,172, p=0,05) Ezek után elvégeztem a BonFerroni tesztet, melynek alapján láthattam, hogy a különbség az esztétikai és valós túlsúllyal rendelkező személyek csoportja között van, bár itt már csak inkább tendenciaszintű különbség volt, ami a BonFerroni teszt szigorúsága miatt lehet. (p<0,1)

A negyedik hipotézis: A valós túlsúlyú egyének inkább látnak belső okot a személyiségükben a testük, elhízásuk hátterében, mint a normál súlyú csoport és kevésbé szerethetőnek vélik magukat emiatt.

Ezen hipotézis ellenőrzésére a testi attitűd teszttel együtt feltett kérdések mentén kerestem a választ.

A 6 általam beillesztett kérdésre (2. melléklet) adott válaszokat szintén varianciaanalízissel hasonlítottam össze.

Két kérdésnél találtam szignifikáns különbséget, az egyik kérdés (Azt gondolom, hogy a túlsúly önuralomhiányból fakad.) esetében 5 %-os szignifikanciaszinten találtam eltérést ( p<0,05, F:3,915), itt a BonFerroni teszt eredménye szerint a különbség a normál súlyú és a valós túlsúllyal rendelkező csoportok között 5 %-os szignifikanciával jelentkezett. (p<0,05)

A másik kérdés , amelynél találtam szignifikáns eltérést (Azt gondolom engem nem szerethetnek, mert kövérebb vagyok, mint az átlag.) 1 %-os szinten mutatkozott szignifikánsnak. (p<0,01, F:6,37) Itt a BonFerroni teszt eredménye szintén a normál súlyú és a valós túlsúlyú csoportok között mutatott ki eltérést. (p<0,01)

Kiértékelés:

A fentebb végigkövettem, hogy az egyes hipotéziseknél milyen statisztikai eredményeket kaptam.

Az eredmények alapján még szintén az egyes hipotézisek mentén értelmezem az eredményeket.

Az első hipotézis esetén két csoportot hasonlítottam össze a normál súlyú és a valós túlsúllyal rendelkező csoportot a testi attitűdjük szempontjából. Azt feltételeztem, hogy a valós túlsúlyú csoport negatívabb attitűddel viseltetik a testével kapcsolatban, mint a normál súlyú csoport. Ezen hipotézisem beigazolódott, mivel a két csoport között 1 %-os szignifikanciaszinten volt eltérés. Tehát a valós túlsúllyal rendelkező egyének valóban elégedetlenebbek a testükkel.

A második hipotézis esetében szintén a testi attitűd teszt eredményét vettem figyelembe, csak most az esztétikai és a normál testsúlyú csoport között. Ebben az esetben nem volt szignifikáns a különbség a két csoport között. Ezen eredmény a vártnak megfelelő volt, mivel azt feltételeztem, hogy ha valakinek csak maximum 10-15 kg feleslege van annak még a testi attitűdje nem annyira negatív, legalábbis nem jelenik meg a gondolataiban minden nap, nem gyakori az ilyen egyéneknél a testükkel való elégedetlenség.

Ezen különbségekről a 3 csoport között látható és szemléletesebben követhető grafikon árulkodik.

A harmadik hipotézis

A teszt egyes kérdései mentén értékelve az eredményt elég sok esetben a várttal ellentétben nem kaptam semelyik csoport között sem szignifikáns eredményt.

Persze semmi esetre sem állítom, hogy ez egy rossz eredmény, mert mint említettem az irodalmi kitekintésben az emberek nem csak bizonyos csoportbatartozásuk alapján lehetnek különbözőek. Az, hogy ezen tulajdonságok, mint a szépség, vonzóság, bátorság, nyíltság, önuralom, érzelmi kiegyensúlyozottság között nem találtam szignifikáns csoportok közötti különbséget annak a jele is lehet, hogy ezen emberek más egyéniségek, mind más és más szociális közeg tagjai és más értékrenddel rendelkeznek. A mellékletben a 2. ábrán, illetve előtte a 6. táblázatban láthatjuk a csoportok közötti különbségeket, melyek azért elgondolkoztatóak lehetnek (ilyen például az, hogy a valós túlsúllyal rendelkező egyének legkevésbé tartják magukat szépnek, de a vonzóság tekintetében előrébb értékelték magukat, mint az esztétikai túlsúllyal rendelkező csoport), de mivel nem elég erősek ezek a különbségek, ezen tanulmányban nem értékelhetem őket.

Az egyetlen szignifikáns különbség a közvetlenség dimenziója mentén volt tapasztalható, melynek eredménye szerint az esztétikai és a valós túlsúlyú emberek között van különbség. Érdekesnek találom ezt az eredményt is, mivel én a normál súlyú csoporttal szemben vártam volna a különbséget (ami a lentebb látható grafikon szerint meg is van, csak nem szignifikáns). Magyarázatképpen arra gondoltam, hogy mivel a valós túlsúllyal rendelkező személyek már gyerekkoruk óta megszokták és együtt élnek a kövérségükkel, ennek ellenére közvetlenek tudnak lenni, míg az esztétikai túlsúllyal rendelkező csoport esetében mindig ott lebeg a szemük előtt, hogy őket így kevésbé fogadják el, mert talán mások szerint nem lenne olyan nehéz dolguk a fogyással (tekintve, hogy csak pár kilogrammról van szó) és emiatt nem tudnak amegnyílni, közvetlenül viselkedni más emberek előtt.

A negyedik hipotézis: A valós túlsúlyú egyének inkább látnak belső okot a személyiségükben a testük, elhízásuk hátterében, mint a normál súlyú csoport és kevésbé szerethetőnek vélik magukat emiatt.

A 6 általam beillesztett kérdésből ezen esetben is kevesebb eltérést találtam, mint azt előzetesen gondoltam. Azon kérdésekre adott válaszok között nem találtam különbséget, melyek esetében talán valóban az egyéni gondolkodásbeli, esetleg neveltetésbeli különbségből fakadó eltérő hozzáállások jöttek elő. Ezen állítások voltak:

Úgy érzem, hogy a szépség belülről fakad.

DE azt gondolom, kell hozzá jó külső is.

Mások azt mondják, hogy szép vagyok.

Könnyen tudok feloldódni idegen társaságban.

Két kérdésnél találtam szignifikáns különbséget, az egyik kérdés (Azt gondolom, hogy a túlsúly önuralomhiányból fakad.) esetében a normál súlyú és a valós túlsúllyal rendelkező csoportok között találtam eltérést. Érdekes volt, hogy ezt az állítást inkább a valós túlsúlyúak tudták magukénak, melynek oka a fentebb említett gyerekkorban már meglevő diétázási hajlam, vagy érzelmi evés lehet. Mivel egy olyan egyén, aki azt hallotta és látta a környezetében, hogy diétával le lehet fogyni, illetve saját életében tapasztalhatta, hogy a negatív szituációknál, illetve azokra való kompenzálásként nem képes megálljt parancsolni magának az evésben ilyenkor, az az ember szinte természetes, hogy azt mondja majd, hogy az önuralomhiány miatt híznak el az emberek.

A másik kérdés , amelynél találtam szignifikáns eltérést (Azt gondolom engem nem szerethetnek, mert kövérebb vagyok, mint az átlag.) Ez már a kérdésből adódóan is várhatóan szintén a normál súlyú és a valós túlsúlyú csoportok között volt. Mivel azonban ez 1 %-os szinten volt szignifikáns azt gondolom ez komolyabb eltérés annál, hogy azt mondhassuk csak azért jelentkezett, mert a valós túlsúlyú személyek kövérebbek, mint az átlag. Véleményem szerint ezen emberek sokat szenvednek a társadalom velük szemben támasztott elvárásai miatt, mely elvárásoknak talán a Dahlke által biztonsági pólusnak, vagy alakformáló lélekrésznek nevezett énük miatt nem is tudnak mindaddig megfelelni, amíg ki nem egyeznek a világgal és önmagukkal.

A következő ábrán ez utóbbi két állítás csoportok közötti különbségeit ábrázolja:

V. Összefoglalás

V/1. Az eredményekről röviden

A kapott eredményeket talán úgy tudnám összegezni, hogy a három csoport között megfigyelhettünk bizonyos különbségeket, főleg a testi attitűdökkel, illetve testi énjükkel való elégedettségükkel kapcsolatban, de a várt különbségek a 7 tulajdonság mentén nem hozta a hozzá fűzött reményteli eredményeket. Ennek hátterében olyan okot látok, hogy tulajdonképpen az emberek már felnőttkorukra kialakítanak magukban egy védekező rendszert annak érdekében, hogy el tudják fogadni magukat és a környezetükbe be tudjanak illeszkedni. Ezért lehetett, hogy a tulajdonságok esetén nem találtam olyan eltérést, amire a korábbi irodalmak alapján számítottam. Ennek ellenére a testi attitűd skálán azért még felnőttkorban és a már kialakult védekező rendszerekkel is megtalálható az elégedetlenség a túlsúlyos egyének körében.

V/2. Diszkusszió

Végezetül a mellékletben látható eredmények és grafikonok alapján, melyek mutatnak ugyan több eltérést a csoportok között, de nem szignifikánsak, azt mondanám, hogy érdemes lenne ilyen irányban egy nagyobb mintán elvégezni ezen vizsgálatot, talán az egyes tulajdonságokra többféleképpen rákérdezve, vagy újabb tulajdonságok mentén vizsgálódva, hogy megláthassuk van-e valós különbség ezen csoportok között.

Természetesen azt is észrevehettük, hogy a kísérleti személyek között a nagyon nagy arányú volt mindhárom csoportban a felsőfokú végzettség, ami a jobb megküzdés és a megfelelőbb világlátás eredményeként hozhatta, hogy ezen egyének nem látták magukat rosszabbnak még a valós túlsúlyú csoportokban sem.

Irodalom

1. McGuire, W.J. és McGuire, C. (1984) A spontán énkép alakulása az egyén különbözősége alapján. In:HunyadyGyörgy (szerk.) Szociálpszichológia,Gondolat Könyvkiadó, Budapest.

2. Gergen, K.J. és Gergen, M. M. (1992) A narratívumok és az én, mint viszonyrendszer, pp 127-173, In László . (szerk.) Válogatás a szociális megismerés szakirodalmából Tankönyvkiadó, Budapest.

3. Neisser, U. (1992) Az önmagunkról való tudás öt válfaja, pp 173-205, In László . (szerk.) Válogatás a szociális megismerés szakirodalmából Tankönyvkiadó, Budapest.

4. Greenwald, A.G. és Pratkanis, A.R. (1992) Az Én, pp. 205-253, In László . (szerk.) Válogatás a szociális megismerés szakirodalmából Tankönyvkiadó, Budapest.

5. Barna, M. (1996) Alkalmazott táplálkozástan a közegészségügyben, pp. 79-147, In Barna M. (szerk.) Táplálkozásdiéta Medicina könyvkiadó, Budapest.

6. Rüdiger Dahlke (2000) Súlyproblémák, Bioenergetic, Budapest.

7. Hyman, H. H., Singer, E., (1976) A vonatkoztatási csoport, In Pataki Ferenc (szerk.) Pedagógiai szociálpszichológia, Gondolat Könyvkiadó, Budapest.

8. Schwartz, M.B., Brownell, K. D. (2004) Obestiy and body image (Abstract) Body Image, Volume 1, Issue 1, January 2004 Pages 43-56 Letöltési idő: 2003. december 11. eisz

9. Winsenhunt, B. L., Williamson D. A. (2002) Perceived weight status in normal weight and overweight women, Eating Behaviors, Volume 3, Issue 3, Autumn 2002, Pages 229-238 Letöltési idő: 2003. december 11. eisz

10. Geliebter A., Aversa A. (2003) Emotional eating in overweight, normal weight, and underweight individuals, Eating Behaviors, Volume 3, Issue 4, January 2003, Pages 341-347 Letöltési idő: 2003. december 11 eisz

11. Vander Wal, J. S., Thelen M. H. (2000) Eating and body image concerns among obese and average-weight children, Addictive Behaviors, Volume 25, Issue 5, September-October 2000, Pages 775-778 Letöltési idő: 2003. december 11 eisz

12. Shelton S., Liljequist L ( 2002) Characteristics and behaviors associated with body image in male domestic violence offenders, Eating Behaviors, Volume 3, Issue 3, Autumn 2002, Pages 217-227 Letöltési idő: 2003. december 11 eisz