Családi rendszerek dolgozat

Egy lány története, akinek rossz családi helyzete volt. Nevezzük el most a lányt Kincsőnek.

A lány jelenleg 17 éves, van két kisebb testvére, akiket nagyon szeret. Édesanyja és édesapja 8 általános iskolai végzettséggel rendelkeznek.

Gyermekkorában édesapja sokat molesztálta, és a szeme láttára verte meg anyukáját többször úgy, hogy volt, amikor mentőt is kellett hívni. Kincső már 11 évesen sokat csavargott el otthonról, így belekeveredett az utcai prostitúcióba. Mivel az iskolát is kerülte, könnyen be tudták csapni. Egy nő rá akarta venni, hogy árulja magát az utcán, de ő erre nem volt akkor hajlandó. Mivel azonban szomjazott a szeretetre, és szeretett volna segíteni másokon, ezt használták ki. Egy sármos fiatalembert is bevontak a történetbe, és amikor megkedvelte őt Kincső, azt mondták neki, hogy ha nem tud azonnal 40ezer Ft-ot szerezni a fiatalember, akkor kiteszik az utcára a főbérlői, és nem lesz hol lakjon. Ekkor Kincső belement az üzletbe, és a pénzt ennek a fiatalembernek adta. Utána azonban már nem volt megállás. Tekintetbe véve, hogy már otthon is abuzálták, hamarosan félre tudta tenni a saját érzéseit, és mások érzéseire figyelt. Felbukkant egy lányokat-futtató ember, akibe Kincső szerelmes lett, és miután elvégezte az utcai munkát, az volt a fizetsége, hogy ezzel a férfival alhatott. Egy idő után jöttek a félelmek, a viták, a verekedések, és persze a munka, amit végzett sem volt egy tizenéves lányhoz való. Ezek után nem is csoda, hogy magatartás-zavarral diagnosztizálva bekerült egy zárt intézetbe.

Sokat mondogatja, hogy haragszik apukájára. Volt időszak az életében, amikor azt mondta életcéljának, hogy az apját megölhesse. Hatalmas indulatok kavarognak benne.

Első hazalátogatásakor a zárt intézetből édesapja elkezdte molesztálni, mire annyira magán kívül lett, hogy onnantól nyugtatókat szedve tudott csak közösségben viselkedni. 2 év után került át egy másik intézetbe, ahol szintén verekedéssel kezdett. Emiatt sajnos a gyógyszerek szedését továbbra is folytatták, bár azok adagját igyekeztek csökkenteni.

Családterápiás rendszerekben gondolkozva nézzük végig a fiatal lány esetét:

A lány apja elvesztette a jogot, hogy szeresse őt a lánya (destruktív jogosság: Böszörményi), mivel olyan dolgokba vitte bele, ami mindenféle etikai törvényt megszeg. Igazságtalanság ez az apától, akitől védelmet kellene kapnia. Ezért – ahogy itt láttuk is – a lánya jogot érez arra, hogy akár megölje az apját (vagy erről fantáziáljon).

Az agresszió mögött azt látjuk, hogy a heves reakció alapja az erős kötődés az apjához. Látni lehetett az esetben, hogy Kincső amikor kicsit jobban érezte magát, az apjáról úgy mesélt, mint aki őt bokszolni tanította, és segített neki, hogy meg tudja védeni magát. Amikor már több mint egy éve nem látta a szüleit, azt mondta, hogy bármit megtenne, hogy láthassa őket, és hiányoznak neki. Családlátogatáskor az édesapja is várta otthon, és a családsegítő szerint nem volt semmiféle negatív kommunikáció apa és lánya között.

A teljesség igénye nélkül nézzük a lány családját az egyes családterápiás irányzatok szemszögéből.

A pszichodinamikus irányzat szerint ez esetben a probléma gyökere ott van, hogy a szülők személyisége nem jól definiált, így a kapcsolat projekciókon alapszik. A lányuk sokszor attól tart, hogy apa a kisebbik lányt is bántani fogja. Nem tudják megbeszélni a problémákat, nem tudják különválasztani az ittas állapotokat a józan állapotoktól, nem keresnek megoldást a problémára. A jó család meghatározása nem valósul itt meg, mivel a szülők nincsenek egymással koalícióban, hiszen az apa veri az anyát. Harmonikus gyermeknevelésről semmiképpen sem beszélhetünk ezen esetben. Az apa nem vállalja fel a pénzt kereső férfi szerepet, hiszen a családnak a családi pótlékon kívül alig van jövedelme. Apa csak eseti munkákat végez el. Édesanyjuk sem tudja a női szerepet felvállalni, hiszen a 3 gyermek gondja, és az agresszív apa nem engedi, hogy nőként viselkedjen.

A kontextuális családterápia szerint a családon belül meg kell néznünk, hogy a családon belüli kommunikáció a kapcsolati etika mentén rendezettek-e. A jogok-érdemek-lojalitások jól működnek-e. Amint azt már fentebb említettem a destruktív jogosság esetét látjuk itt a lány és apja között. A főkönyv semmiképpen sincsen egyensúlyban. Amit a lány kapott az apjától az erősen negatív előjelű, így a lány érthető módon nem képes normál családon belüli kommunikációra az édesapjával. Arról nem tudunk, hogy hasított lojalitás volt-e a családban, vagyis az édesanya szóval, vagy tettel tett-e utalást arra, hogy a lánya ne legyen lojális az apjához. Mivel azonban a lány is és az anyuka is hasonlóan elszenvedik apuka agresszióját, nem is volt szükség ezt a hasított lojalitást anyuka részéről szavakba, vagy utalások formájába fordítani. A helyzet magától adja, hogy a lány jobban kötődik az édesanyjához, így az apával szembeni lojalitása nem igazán működik. Sokat fantáziál arról, hogy majd ha lesz pénze, akkor a két tesójával és anyukájával elköltöznek apukájától.

Bowen-féle családi rendszer teória: A családtagoknak ebben az esetben mennyire van meg a megfelelő differenciáltsága, mennyire megfelelő az elkülönítettségük egymástól. Ezt az elkülönítettséget intellektuális és érzelmi téren is meg kell vizsgálni. Sajnos ebben az esetben a kommunikáció elég kevés a családtagok között, így az intellektuális elkülönülés könnyebb, mivel nincs is igazán miről ugyanazt gondolják, ha nem is nagyon vannak együtt, és nincs tudásuk arról, hogy a másik mit is gondol bizonyos dolgokról. Ennél sokkal fontosabbnak és kritikusabbnak tartom azonban az érzelmi elkülönülés kérdését. Amint azt fentebb már említettem, Kincső agressziójában az apja felé is azt láthatjuk, hogy túl erős az érzelmi kötődése édesapjához is. Érzelmileg kötődik a testvéreihez és az édesanyjához is erősen. Sokat emlegeti, hogy haza szeretne menni hozzájuk. Érzelmileg tehát a szeretet és gyűlölet között nehezen tudja megtalálni önmagát.

Experienciális családterápia: fontos, hogy megnézzük az egyes családtagok önértékelését, és az egymással folytatott kommunikációjukat. Egy igazán tiszta és őszinte kommunikáció úgy jöhet létre, ha a kommunikáló felek önértékelése magas. Ebben a családban nehezen találunk bárkit, akinek az önértékelése magas lenne. Az anyuka, akit ver a férje valószínűleg értéktelennek érzi magát, és próbál minél kevesebbet beleszólni bármibe is, hogy „túléljen”. Az apuka agressziója mögött is feltételezhetünk valamiféle kisebbség-érzetet, amit mással nem tud kompenzálni sajnos, mit kiabálással, verekedéssel és molesztálással. A 2 kisebb testvér is elkerült már Nevelőotthonokba, ahol ritkán látogatják a szülők őket. Kincső pedig már kihasználva, és értéktelennek érzi magát sokszor. A szabályok ebben a családban sajnos nem kölcsönösen flexibilisek, a szabály az, amit az apuka mond, és az sokszor nem logikus, nem követhető. Ezen tények alapján, a családnak elég sok mindenben kell segítséget kapnia.

Viselkedésterápia: ezen irányzat szempontjából ha nézzük a családot, azt látjuk, hogy sem az adaptív, sem a nem adaptív viselkedés nincs megerősítve. A gyerekek bármit tehetnek, legtöbbször csak problémás helyzetek lesznek belőle. Sajnos nem tudják követni a szülőket, akik egymással sem következetesek. Amit tehetnek a gyerekek, megpróbálnak egymásnak segíteni, és saját kis szabályokat, viselkedési normákat kiépíteni, amit sajnos a sok feszültséggel teli családi helyzet miatt átsző a kiabálás is.

Strukturális családterápia: Sajnos azt kell mondani – amit már sejthetünk a fentiek tudatában – , hogy a szóban forgó család nem egy egészséges család ezen terápiás elmélet szempontrendszere szerint sem. Igaz ugyan, hogy a gyerekeknek minden esetben szót kell fogadniuk a szülőknek (ilyen szempontból talán a szülő-gyerek határ akár rendben is lehetne), de az apa úgy ért a lányához többször, ami nem apa-lánya érintésnek felel meg, így máris láthatjuk egy példáját annak, amikor megsértette az édesapa a szülő-gyerek határt. Nem is csoda, hogy megzavarta a lányát abban, hogy mi az, ami a felnőttek dolga, mi tartozik a gyerekekhez illő normális dolgokhoz. Sajnos az ilyesmi is hozzásegíthette Kincsőt, hogy egyszercsak kint találta magát az utcán, és egy kis szeretetért idősebb férfiaknak megengedte, hogy olyat tegyenek vele, ami nem helyes. Tehát semmi esetre sem mondhatjuk, hogy világos és tiszta határok lennének a családon belül. A nagyszülők sajnos már meghaltak, így a velük kapcsolatos határokról ez esetben nem beszélhetünk. Mivel az apuka sokszor részeg, a változásokhoz való alkalmazkodás sem igazán lehet flexibilis. Az apa merev rendszereit kell átvennie a családnak. Ezért is menekült olyan sokszor inkább az utcára Kincső.

Stratégiás családterápia: Ahogyan azt a strukturális családterápiával kapcsolatosan is írtam, a változásokra való flexibilis reagálás nem megfelelő a családban. Arról sajnos nem is lehet már beszélni, hogy az életciklusokhoz hogyan alkalmazkodik a család. Természetesen az alapfeladatok, mint a pici gyerekek pelenkázása, a nagyobb gyerekek étkeztetése, felruházása – ha nem is tökéletesen – de minimális mértékig ki van elégítve. Azonban, amikor azt nézzük, hogy a pszichés szükségletek szintjén támogatják-e az életciklusnak megfelelően a gyerekeket, akkor azt kell látnunk, hogy minél nagyobb gyerekről van szó, annál kevesebb figyelmet, és annál több kritikát, megalázást kap a gyermek. A szülőknek maguknak is elég rossz gyermekkoruk volt, amiből nem tudnak túl sok építő stratégiát bevetni a gyermeknevelésbe, a család megerősítésébe, az egészséges élet biztosításába.

Problémaközpontú családterápiás irányzat: Az érzelmi hozzáférés megközelíthetősége ebben a családban a mérges felindulások tekintetében talán egész jó, de másfajta érzelmet nehezen mutatnak ki egymás és mások felé. Mire Kincső azt tudta mondani, hogy voltak jó emlékei is a családjában, és kicsit hiányoznak neki, nagyon sok haragon, fájdalmon kellett keresztülmennie. A családja nem volt túl hatékony az instrumentális dolgokban sem. Elég nagy szegénységük mellett sajnos iskolázottságuk sem volt túl magas, így sem értelmi, sem érzelmi, sem szociális szinten jelentkező problémákat sem tudtak jól megoldani. Arról nem is beszélhetünk, hogy milyen megoldásokat próbáltak kidolgozni és kiértékelni a családban. A tiszta, hatékony verbális kommunikáció a sok kiabálás és félelem miatt szintén akadályozott volt.

A terápia során több olyan elemet szőttem bele Kincsővel való foglalkozásba, ahol megengedtem neki, hogy kiadja a fájdalmát, haragját az igazságtalan helyzetével kapcsolatosan. Mivel eleinte azt mondta, hogy soha nem akar és nem fog megbocsátani az apjának, ebben az irányban is elindultunk. Ahogy először kimondta, hogy megbocsát az apjának, valami olyan szintű változás történt, amit nem csak a nevelők, de a tanárai is érzékeltek. Persze egy ilyen helyzet semmiképpen sem hoz csodát Kincső életébe, de mindenképpen irányt ad arra, hogy a sok probléma, igazságtalanság, merevség és mégis kiszámíthatatlanság feldolgozásában a családi történések szerepe – hogy megpróbáljuk valóságosan, mégis kívülről megnézni az eseményeket – nagyon fontos. Önismeretét, önbizalmát, önazonosságát nem választhatjuk el 100%-osan a családjától (akik mostanra már hiányoznak is neki), de segíthetünk neki abban, hogy megerősítve azt, hogy mint ember (lassan 18 éves fiatal felnőtt) meg lehet a véleménye a szülei hibáiról, és azáltal, hogy ő bocsát meg nekik, tulajdonképpen ő az erősebb, aki később talán valóban meg tudja valósítani, hogy segít a testvéreinek. Leválasztani őt a családról, de mégis családtagként, a családhoz tartozó emberként élni nála nehezebb, mint más serdülőkorú gyermek esetében. Mivel azonban Kincsőék családjában az érzelmek megélése is nehézkes volt (a pozitív érzelmek tekintetében leginkább), úgy érezte sokáig, hogy amit ő érez az nem jogos, és ezért ő rossz ember. Ezen érzését úgy megváltoztatni, hogy közben ne az maradjon meg benne, hogy amiért ő így érez az azt jelenti, hogy a szülei teljesen rossz emberek voltak. Az őszinte és tiszta helyzetleíráshoz látnia kell, hogy a szüleinek nem voltak jó példáik, hogy sok nehézség, visszautasítás érte őket is az életben. Persze ez nem mentség arra, hogy mit tettek a családban, de akkor tud Kincső igazán leválni, és megmaradni a család tagjaként, ha ezt megérti, és így a „meg akarom ölni az apámat”-ból „segíteni szeretnék nekik, ha ők is akarják” érzés lehetne. Persze semmiképpen sem az a cél, hogy mostantól ő legyen az, aki a család sorsát cipeli, hanem egy önértékelése szempontjából erős lány, aki meg tudja köszönni a szüleinek, hogy élhet, és a testvéreivel egy szeretetteljes kapcsolatban lehet. Mindenképpen nagyon fontos a jó önértékelés felé haladás ezen tanácsadás során, mivel enélkül a régi rossz emlékeket, szokásokat nem tudja felülírni azzal, hogy az együtt, mégis külön élménye megmaradjon.

Tudom, hogy nem választottam egy könnyű esetet ehhez a dolgozathoz, de úgy gondolom, hogy ennek a lánynak az esete sok problémára rávilágít, amit egy család elkövethet, és amire más családoknak is vigyázniuk kell. Emellett azonban látni, hogy mennyire szeretne egy olyan lány is a családjához menni, hallani a hangjukat, akivel rosszul bántak, szép példája annak, hogy milyen fontos a családokkal egységben foglalkoznunk.